Jubileum 650 25 éves a TTK

Elhunyt Prof. Dr. Lovász György

2016. október 4., 12:42

Megrendüléssel tudatjuk, hogy Prof. Dr. Lovász György, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar emeritus professzora 2016. október 3. napján életének 85. évében elhunyt.

Prof. Dr. Lovász György búcsúztatója 2016. október 22. napján (szombaton) 13 órakor lesz a pécsi evangélikus templomban (Dischka Győző utca 4-6.)


Dr. Lovász György professzor emeritus, 1931-2016
Lovász György az ELTE Bölcsészettudományi karán végzett földrajz-történelem szakon 1954-ben, majd Nagykanizsán a gépipari technikumban tanított. Bulla Béla, az ELTE professzora bátorítására fogott tudományos kutatásba, a zalai meridionális völgyek keletkezésének a vizsgálatába. Eredményeiről először 1956-ban számolt be közleményben, majd 1970-ben hosszabb tanulmányban foglalta össze véleményét ebben a témában. 1959-ben a Lenti-medence kialakulásáról írott értekezése megvédése után egyetemi doktori címet szerzett, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének tudományos munkatársa lett Pécsett. 1972-ben védte meg „A Dráva-Mura vízrendszer vízjárási és lefolyási viszonyai” c. kandidátusi értekezését, 1977-ben pedig a Duna vízrendszeréről akadémiai doktori értekezését. Ekkor az MTA DTI igazgatóhelyetteseként működött.

1979-ben csaknem egy évtizedre Budapestre, az MTA Földrajztudományi Kutató Intézetbe került. Részt vett Magyarország nagyszabású térképezései programjaiban, jelentősen hozzájárult több tematikus térkép (reliefenergia, lejtőkategória és -kitettség, napfénytartam-veszteség, vízföldrajz) készítési módszerének, jelkulcsának kidolgozásához. Úttörő szerepet játszott a recens geomorfológiai folyamatok térképi ábrázolásában.

1989-ben ismét Pécsett a Janus Pannonius Tudományegyetemen – Tóth Józseffel együtt – megszervezte az egyetemi szintű földrajztanár, majd pedig geográfus képzést. Nyolc évig volt a Természetföldrajzi Tanszék vezetője, és az Egyetem rektorhelyetteseként is vezetői pozíciót töltött be. Ekkor írta az Általános természetföldrajz I-III. és az Általános vízföldrajz egyetemi tankönyveket. 2001 óta professzor emeritusként vett részt a Földrajzi Intézet oktató és kutatómunkájában.

Országos tudománypolitikai munkásságát jellemzi, hogy az MTA Földrajzi Bizottságának évtizedekig volt tagja. A Magyar Földrajzi Társaságban választmányi tag és hosszú ideig a Dél-dunántúli Területi Osztály titkára volt.

Összesen 188 tudományos közleményt jelentetett meg. Kitüntetései: Baranya megyei kutatási díj (1999); a Magyar Földrajzi Társaság Lóczy Lajos emlékérme (2001). Témavezetésével kitűnő doktori dolgozatok készültek: Elekes Tibor 2001-ben, Gyenizse Péter 2003-ban, Tóth Gábor és Újvári Gábor 2006-ban védte meg PhD értekezését.

Lovász professzor bölcsessége, embersége és segítőkészsége mindannyiunknak hiányozni fog.

Emlékét ápoljuk és megőrizzük.

Lóczy Dénes, egyetemi tanár