Jubileum 650 25 éves a TTK

Rövid történet

liliom "1367. Már harmincadik événél tart a százéves háború, már 14 éve pontot tett Boccaccio a Dekameron végére, még három év, és Amerikában az aztékok államot alapítanak - Nagy Lajos pedig szeptember l-én, V. Orbán pápa jóváhagyásával, Pécsett egyetemet alapít."

A PTE Természettudományi Karának rövid története

A PTE Természettudományi Karának jogelődjei részben a Nagy Lajos által 1367-ben alapított első magyar egyetem, illetve a pozsonyi Erzsébet Egyetem, amelyet 1921-ben helyeztek át Pécsre. Természettudomány oktatás 1948-ban indult Pécsett, az akkor még önálló Tanárképző Főiskolán. 1982-ben a korábbi főiskola Tanárképző Karként a Jogtudományi Karral és a Közgazdaságtudományi Karral tagja lett az akkor létrehozott Janus Pannonius Tudományegyetemnek. Ettől kezdve indult meg a természettudományi képzés egyetemi szintre emelkedése. Ennek eredményeként 1992-ben, az addig három karú egyetemen egyidőben kialakulhatott a Természettudományi Kar és a Bölcsészettudományi Kar.

Az 1910-es, 1920-as években elkészült, régi gimnáziumi épületegyüttes felújítása 1989-ben indult meg. Ennek eredményeként 1992-re felépült a BTK-val közös kari könyvtár és aula, majd 1993-ban új hallgatói és kutatói laborszárnnyal, 1994-ben és 1995-ben pedig felújított előadótermekkel, szemináriumi helyiségekkel és dolgozószobákkal gyarapodott a Kar. 1997 nyarán adták át a tornacsarnokot és a modern uszodát magába foglaló új sportcentrum épületét. A TTK épületegyüttese kitűnő rekreációs lehetőségeket magában rejtő környezetben foglal helyet. A TTK-BTK Campus részét képezi az értékes Botanikus kert is.