Judo MEFOB 2018

2018-12-08 23:00:17

A Judo Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon ismét szép eredményt ért el a Pécsi Tudományegyetem csapata, melyben nagyobb részt Karunk hallgatói szerepeltek.
A 2018. november 10-én Budapesten megrendezett judo MEFOB-on a Pécsi Tudományegyetemet 19 hallgató képviselte profi és amatőr kategóriában. A profi kategóriában induló judokák mellett, erősítést jelentett amatőr kategóriában a „rokonsportág”, a birkózás képviselőinek részvétele, valamint azon hallgatók szereplése is, akik a kötelező küzdősport órákon kívül is vállalták a felkészülést a versenyre.
 

Amatőr kategóriában VADKERTI TÓTH VIKTOR +100kg-ban idei elsőségével már ötszörös egyetemi bajnok, így a PTE eddigi legeredményesebb versenyzője a judo MEFOB-ok történetében
Minden induló PTE hallgató pontszerző helyen zárt a rendkívül nagyszámú indulót felsorakoztató versenyen, ahol a PTE összesített csapatversenyben a 3. helyet szerezte meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Testnevelési Egyetem mögött.

A csapatban 12 TTK-s hallgató szerepelt a két kategória különböző súlycsoportjaiban, és a következő egyéni eredmények születtek: ITT

Gratulálunk a szép eredményhez valamennyi versenyzőnek és a felkészítőknek!


Profi kategória
1. helyezett
• Boros Bence 73 kg (TTK-ETK)
• Godina Nóra 70 kg (TTK)
• Balogh Daniella 63 kg (KPVK)
• Monori Dániel 60kg (ETK)
• Hóka Fanni 52 kg (ETK)
3. helyezett
• Huszár Martin 90 kg (TTK)
• Windischmann Bence 73 kg (TTK)
• Husti Benjámin 90kg (TTK)
4. helyezett
Knetig Emőke 57kg (ÁOK)
5. helyezett
Németh Gergő 81 kg (TTK)
Amatőr kategória
1. helyezett
• Vadkerti-Tóth Viktor +100kg (TTK)
• Bak Barnabás 81 kg (TTK)
• Duday Csenge 57kg (ETK)
3. helyezett
• Németh Zsolt 73kg (TTK)
• Árvai Márk 66kg (TTK)
• Múri Balázs 73 kg (TTK)
• Aladics Gergő 73kg (MIK)
7. helyezett
• Bathó Vanessza 63 kg (TTK)
• Tímár Richárd 73kg (ETK)